Szolgáltatásaink

 
TETŐTERVEZÉS  SZÁMÍTÓGÉPPEL  

Szolgáltatásunk többszintes rendszerben került kialakításra ácsmester, építtető és építész ügyfeleink igényeihez igazodva.

Különféle dokumentációink arra szolgálnak, hogy

  • a megrendelők és építtetők számára érthetővé tegyék a tetők megvalósulásának folyamatát,
  • a szakemberek és kivitelezők számára biztos támpontot és segítséget nyújtsanak a szakszerű kivitelezéshez,
  • a tervezők és építészmérnökök számára pedig biztosítsák a járatos keresztmetszetű alapanyagok, fakötések és rétegrendek megfelelő használatát.

Juttassa el hozzánk építészeti terveit, melyek alapján készítünk Önnek egy árbecslést hozzávetőleges költségekkel és anyagmennyiséggel számolva, egyszerű tető esetén akár egy-két munkanapon belül.

Ha végleges árat és anyagmennyiséget szeretne, faipari mérnök kollégáink részletesen áttekintik az építészeti terveket és pontosítják a szerkezet gyakorlati megvalósításának lehetőségeit, majd ezek figyelembevételével gyártmánytervet készítenek a tetőről.

A gyártmányterv alapján a tetőszerkezet legyártását is vállaljuk robottechnológiás gépi megmunkálással pontos méretre, hogy a helyszínen már csak az összeszerelésre kelljen koncentrálni.

 

1.) ÁRBECSLÉS

Tartalma:

  • hozzávetőleges faanyagszükséglet,
  • egyszerűsített 3 dimenziós látványterv,
  • igény szerint személyes konzultáció egy alkalommal (max. 60 perc) irodánkban.

Amennyiben nem áll rendelkezésre konszignációs lista, az építész tervek alapján SEMA faépítészeti szoftver segítségével készítjük árbecsléseinket. Az árbecslés költségét a faanyag megrendelése esetén jóváírjuk.

 

2.) GYÁRTMÁNYTERV KÉSZÍTÉSE

A gyártmányterv tartalma:

  • 3 dimenziós látványterv,
  • fedélszékterv,
  • összeszerelési terv,
  • szükséges számú metszet,
  • egyes építőelemek méretezett műszaki rajzai,
  • optimalizált anyaglista,
  • geometriai adatok listája (ereszhossz, tetőfelület),
  • statikai ellenőrzés*,
  • személyes konzultáció egy alkalommal (max. 60 perc) irodánkban.

Előnyei:

  • minimalizálódik a hulladék,
  • idő- és költséghatékony munkát tesz lehetővé,
  • a látványterveken a megrendelő pontosan látja a végeredményt,
  • a tervek alapján gépi gyártás végezhető,
  • végleges költség számolható az optimalizált anyaglista alapján.

 A gyártmányterv elkészítéséhez szükségesek az alábbi méretek és adatok:

  • végleges helyszíni felmérés,
  • talpszelemenek helyzete,
  • tető hajlásszöge, magassága,
  • tetőhéjazat rétegrendje, a fedés anyagai,
  • építőelemek keresztmetszeti méretei, anyaga (fűrészáru, KVH, BSH),
  • szarufavégek és eresz kialakítási módja (látszó végek / dobozolt eresz).

 A gyártmányterv nem helyettesíti az építészmérnök által készített engedélyeztetési tervet!

 

*: Statikai ellenőrzés:
A gyártmányterv készítésekor az ellenőrzést a SEMA faépítészeti szoftverhez tartozó Frilo statikai modullal készítjük német szabvány szerint. Ez a jelenlegi szabályozás szerint nem helyettesíti a statikus által elvégzett számításokat, tehát csak tájékoztató jellegű!

 

3.) GÉPI MEGMUNKÁLÁS ROBOTTECHNOLÓGIÁVAL

A gyártmányterv elkészítése lehetővé teszi a tető gépi megmunkálással való legyártását. A megmunkálás során a névleges keresztmetszeti értékek a gyalulás miatt 0,5 cm-rel csökkennek, amit a tervezés során figyelembe veszünk.

 Előnyei:

  • pontos, precíz megmunkálás,
  • gyors összeszerelhetőség,
  • kevesebb hulladék,
  • az előre elkészített alkatrészek lehetővé teszik, hogy a helyszínen már csak az összeállításra kelljen időt szánni.

 

Tanácsadás

Mérnök kollégáink javaslatot adnak a különféle szigetelések és alátéthéjazatok helyes kiválasztására, a különböző ácsszerkezeti csomópontok kialakítására.

Minősített faanyag

Cégünk az ÉMI által akkreditált saját gyártásközi rendszerrel rendelkezik, ami feljogosítja telepünket, hogy a nálunk vásárolt faanyagot minősítse és erről megfelelő tanúsítványt adjon ki. Enélkül faanyagot szerkezeti célra a jelenlegi jogszabályok szerint TILOS beépíteni!

 
FELÜLET STRUKTURÁLÁS, ANTIKOLÁS
 

A faanyag strukturálása (kefélése) kiemeli a fa természetességét és erezetének egyedi mintáját, rusztikus, antikolt hatást kölcsönözve a felületnek.  A strukturálás során az évgyűrűk keménységétől és a megmunkálás mélységétől függően válik barázdálttá a felület, ezzel olyan hatást keltve, mintha hosszú évek alatt különböző mechanikai hatások és időjárási viszontagságok koptatták volna meg az anyagot.

Fontos megjegyezni, hogy a strukturálást csak egalizált anyagon tudjuk elvégezni, amely egy előzetes megmunkálást, vagyis a keresztmetszet csökkenését jelenti a faanyagon! Az egalizálást gyalulással (simább alapfelület) vagy fűrészeléssel (durvább alapfelület) tudjuk elkészíteni.

A további megmunkálás a végső felületi minőséget határozza meg:

  • a kefenyomok alig észrevehetőek vagy teljesen láthatatlanok maradnak;
  • nyersebb, csíkolt mintázatú felület.

Gyalult és fűrészelt alapfelületen is alkalmazható mindkét minőség!

Ajánljuk különböző burkolatok, rusztikus bútorok és látszó tetőszerkezetek alapanyagának, régebbi stílusú enteriőrök kialakításához asztalosoknak, ácsoknak, belsőépítészeknek és díszletkészítőknek.

Megmunkálható alapanyagok:

  • lucfenyő,
  • vörösfenyő,
  • borovi,
  • thermowood,
  • tölgy, stb.
  • MDF

Megmunkálható méretek:

  • Magasság: min. 1 cm – max. 25 cm
  • Szélesség: min. 2 cm – max. 100 cm
  • Hosszúság: min. 50 cm

 

Strukturált felületű ThermoWood

 

Strukturált felületű lucfenyő

 

Strukturált felületű, festett MDF

 
FAANYAG GYALULÁS  

Telepünkön korszerű faanyag feldolgozó üzem található, a faanyaggyaluláshoz szükséges faipari gépekkel: Weinig 5 fejes gyalugép, REX vastagsági gyalugép. Igény esetén a száraz vagy frissvágású faanyagokat egyaránt meg tudjuk munkálni! A gyalulást maximum 24 cm magasságig és 50 cm szélességig tudjuk vállalni. A száraz faanyagok gyalulási forgácsából kiváló minőségű fenyőbrikettet készítünk.

Faanyag megmunkálás korszerű gépekkel:

  • kétoldalas vastagsági gyalugép: 24 cm magas és 50 cm széles faanyagok gyalulására is (Rex)
  • ötfejes kombinált gyalugép: különböző profilú lambériák, hajópadlók, árnyékoló lamellák, alátétfák, csúszásmentesített faanyagok készítéséhez, több mint 100 féle különböző profil kialakításához (Weinig)

A fentiekben említett gépekkel a gyalulást gyorsan és kitűnő minőségben tudjuk elvégezni. A megrendeléstől számítva saját alapanyagainkból 1-3 napon belül a felvett rendeléseket teljesítjük. Hozott faanyagot is megmunkálunk abban az esetben, ha a megrendelő biztosítja a faanyag fémmentességét. Hozott faanyag megmunkálásnál kauciót számolunk fel, amit a megmunkálás után a szerszám sérülésmentessége esetén visszafizetünk. Kauciót az esetlegesen a faanyagban előforduló fémek okozta szerszámsérülés miatt számolunk fel.
Egyedi megmunkálásokat 20 m2 felett vállalunk!

 
LAPSZABÁSZAT  

A telepünkön található Holz-Her lapszabász géppel a nálunk kapható rétegelt lemezeket, faforgácslapokat, OSB faháncs lapokat, táblásított faanyagokat kérésre méretre vágjuk! A táblák vágásánál csak függőleges és vízszintes vágásokat tudunk elvégezni! Amennyiben átlós vagy íves vágásra van szükség, azt egyedi megállapodás alapján vállaljuk el.

 
FAANYAG MÉRETRE VÁGÁS  

Telepünkön korszerű faanyag feldolgozó műhely található a faanyag megmunkálásához szükséges faipari gépekkel.

  • függőleges lapszabászgép: fatáblák, bútorlapok felosztására (Holz-Her)
  • szalagfűrész: faanyagok hosszanti hasítására, méretre vágásra (Centauro 800)
  • daraboló körfűrész: akár 15 cm magasságú és 25 cm szélességű faanyagok pontos méretre vágására (Festo) 

A fentiekben említett gépekkel a faanyagokat hosszában és szélességében is el tudjuk vágni. Hosszanti hasításnál a legnagyobb keresztmetszet 25 cm szélesség és 25 cm magasság! A megrendeléstől számítva saját alapanyagainkból 1-3 napon belül a felvett megrendeléseket teljesítjük.

Hozott faanyagot is megmunkálunk abban az esetben, ha a megrendelő biztosítja a faanyag fémmentességét. Hozott faanyag megmunkálásnál kauciót számolunk fel, amit a megmunkálás után a szerszám sérülésmentessége esetén visszafizetünk. Kauciót az esetlegesen a faanyagban előforduló fémek okozta szerszámsérülés miatt számolunk fel.

 
RAGASZTOTT GERENDA ÉRTÉKESÍTÉS  

Ragasztott gerenda (rétegragasztott hossztoldott fagerenda BSH)

Ezt a gerendatípust azoknak a felhasználóknak ajánljuk, akik a normál fagerendáknál tapasztalható rossz tulajdonságokat ki szeretnék küszöbölni, illetve nagyobb fesztávot szeretnének biztonságosan áthidalni!

Fontos megjegyezni, hogy a gyártástechnológiából adódóan a repedés és a csavarodási hajlam jóval kisebb, mint a normál fűrészárunál, de ezek a tulajdonságok nem teljesen kizárhatók!

Az árak a kistételes vásárlásra vonatkoznak.

A ragasztott gerenda felhasználási területe igen sokrétű lehet. Alkalmasak galériák, látszó födémgerendák, tetőszerkezetek, gerendaházak, uszodák és sportcsarnokok építéséhez.

A termék előnyei:

  • alacsony nedvességtartalma miatt nem szárad össze
  • beépítés után nem deformálódik, jelentősen nem reped meg
  • normál faanyaghoz képest kisebb keresztmetszet is elegendő ugyanakkora terheléshez képest (rétegragasztás miatt)
  • a ragasztás vízálló, így kültéren is használható
  • megmunkáláshoz hagyományos faipari szerszámok szükségesek
  • a felületek gyalultak, az élek fózoltak
  • akár 36 m hosszú fatartó is rendelhető

Felépítés:

  • több szárított falamellából vízálló ragasztóval ragasztva
  • ragasztás: vízálló, színtelen
  • nedvességtartalom: 12% (+/- 2%)
  • fafajta: luc, vörösfenyő, borovi fenyő
  • minőség: ipari és látható (csak esztétikai különbség)

Szilárdsági osztályok: GL24c / GL24h / GL28c / GL28h / GL30h / GL32h

 
FUVAROZÁS, HÁZHOZSZÁLLÍTÁS  

Budapesten kívüli szállítás / Budapesten belüli szállítás

A telephelyünkön vásárolt bármilyen faanyag ára tartalmazza a fogások műanyag pánttal való megkötését és a szállítóeszközre való felrakodását.

A fuvarozást többféle teherautóval tudjuk megoldani:

  • 1 t (2 m3),
  • 7,5 t (4-6 m3),
  • 12 t (10 m3)
  • illetve 24 t (35 m3).

A házhoz szállítás díjköteles. A Budapesten kívüli szállításokra egyedi árak, a Budapesten belüli szállításokra fix árak érvényesek, melyekről érdeklődjön telefonon vagy személyesen!

larex trade